Mompreneurs. Nők, akik vállalkoznak, akik támogatják egymást, akik erőt, inspirációt és segítséget adnak a másiknak. Egy támogató közösség, amely ha kell, védőháló, ha kell, iránytű a világban. Most életre hívtunk egy mentor programot, hogy egymás segítése még kézzel foghatóbb legyen.
Lassan másfél éve volt egy vízióm, egy gondolatom. A gondolatokból tettek lettek, a tettekből pedig egy csodás Mompreneurs közösség.Egy utat járunk és hiszünk a mindennapi csodákban is.
Fantasztikus érzés ennyi csodás Nőt, Mentort bemutatni, akik készen állnak belőled is kihozni azt az erőt, kitartást és motivációt, melyre a jövődnek szüksége van. Ők mind arra vállalkoztak, hogy Te is még többet kihozhass magadból, a vállalkozásodból és határozottabb léptekkel sétálj az álmaid felé.
Köszönöm Nektek!

Radnóti Mária
szabadúszó, időmenedzsment mentor és álomharcos
Rengeteg szakmai és magánéleti sikert megélve, szeretnék segíteni olyan embereknek, akiknek vannak tervei, ötletei, céljai de szükség van egy szervezettebb folyamatra a mindennapokban, ahhoz, hogy valóra is tudja váltani ezeket.Hatékony időbeosztás, problémamegoldás, döntéshozatal és motiváció, csak egy pár dolog, amit a mentoráltnak óriási szívvel szeretnék átadni, hogy az életét valóban élni tudja és követendő példa legyen személye mások számára is.

dr. Sárdi-Papp Réka
coach, jogász
Minél inkább rohan a világ, annál nehezebb benne lépést tartani önmagunkkal. A nagy igyekezetben egyszerűen pont a lényegre nem jut időnk. Véget nem érő napi feladatok árasztanak el minket, folyamatosan igyekszünk alkalmazkodni a mások vagy akár a saját magunk által támasztott elvárásokhoz, anyagi és személyes céljainkhoz, párkapcsolati mintákhoz, amit esetenként generációs örökségként cipelünk, karrierutakhoz, amit talán mások élete ihletett. Szeretünk, vállalkozunk, sikerre és elfogadásra vágyunk, álmodunk, haragszunk, tépelődünk és…néha elakadunk. Feltesszük a kérdéseket, ott motoszkálnak bennünk, de már nem jut időnk és erőnk megválaszolni őket. Coachként abban segítem ügyfeleimet, hogy bizalommal és elfogadással támogatott beszélgetések során értő figyelemmel teremtsenek időt az önmagukban rejlő válaszok felkutatására.Legfőbb módszerem, hogy a sémákon túl gondolkodjak együtt az ügyfeleimmel, mert csak ez garantálja a személyre szabott támogatói folyamatot.

dr. Domokos Kata
life és business coach, praxisépítő mentor
Amikor elvégeztem a coach képzést, nekem is nehézséget okozott, hogyan megszerezzem meg az első fizetős ügyfeleimet. Sokan tanácsolták, hogy a kapcsolati hálómat használva kezdjek el építkezni, de nem akartam letámadni az ismerőseimet azzal, hogy ajánlgassanak az ismerőseiknek. Találtam ehelyett egy olyan utat és módszert, amivel másfél év alatt 3 gyermek mellett felépítettem egy olyan online praxist, amiben nem kellfolyamatosan az ügyfelekre vadásznom, mégis rendszeres bevételt hoz. Az online jelenlét erősítésében, brandépítésben támogatom a hozzám forduló coachokat tanácsadókat, segítő foglalkozásúakat.

Győri-Nádai Réka
önismereti céges szakmai tréner, műsorvezető és szövegíró
Édesanyaként, kreatív, alkotó nőként szeretek magamra gondolni, aki nagyon sok mindenhez ért. Végzettségem egyik ágán a színház, a drámapedagógia, az önfejlesztés, önismeret világából merítkezem, másik részről vállalkozóként szövegíró és dramaturg munkáim mellett közösségi média menedzsmenttel, online marketinggel foglalkozom. Emellett számos izgalmas, kreatív, játékosítással kapcsolatos projektben veszek részt, büszke vagyok rá, hogy kreatív munkatársa lehetek az Eureka Gamesnek, és a népszerű Mit Játsszunk? társasjátékos blognak is. Mentorként fókuszomban az előadókészség, (ügyfél/kapcsolati) kommunikáció fejlesztése, önbizalom-terápia és a női útkeresés áll.
Buzás-Kovács Anita
karriercoach, BrandM coaching alapítója
2003-óta dolgozom HR tanácsadóként, majd 2013-ban létrehoztam saját vállalkozásomat, a BrandM coachingot. Karrierváltóként támogatom a szabadúszókat, pályamódosítókat céljuk elérésében, saját brandjük kialakításában. „Szabad akartam lenni, rugalmas keretek között dolgozni egy jó ügyért, olyan dologba fogni, ami motivál, aminek értelmét látom.”2018 év végén egy újabb fordulatot vett az életem, kislányom születése után másfél évvel Balatonfüredre költözött a családom és megalapítottam az Ingatlan Coach cég balatoni irodáját. Mindkét cég mozgatórugója az emberi motiváció feltérképezése, olyan célok együttes megfogalmazása, melyek egy tudatos, szabad élethez vezetnek. Saját álmom ezen szabad és tudatos emberek közösségének megszervezése.

Ludrik Andrea
emberközpontú vállalkozások építője
Közgazdász, coach, terapeuta, szabadúszó marketinges és üzletfejlesztő. Mindez integrálódik mostani tevékenységemben kisvállalkozók támogatójaként. Számíthatsz Rám, ha az ügyfélszerzést tervezetten, hatékony üzleti és marketing folyamatokra alapozva szeretnéd működtetni. Szupererőm, hogy pontosan látom az elakadások valódi okát és gyökerét, amelyekhez megoldásfókusszal közelítek. Leginkább azt élvezem a munkámban, amikor látom, hogy összekapcsolódsz a személyes céljaiddal, és ezekkel összhangban valósítod meg vállalkozói álmaidat is.
Erdélyi Boróka
időgazdálkodás tanácsadó, business coach
Elsősorban nőket, anyákat, női és anyavállalkozókat segítek abban, hogy megtalálják azokat a módszereket és megoldásokat, amelyekkel kialakítható egy munka és magánélet szempontjából is élhetőbb élet. Hiszek abban, hogy a testhezálló időgazdálkodás a kulcsa annak, hogy elérjük a szakmai és magánéleti céljainkat, ezzel egyensúlyt teremtve a különböző életszerepeink között. Bonyolult módszerek, korszakalkotónak kikiáltott időmenedzsment rendszerek helyett a lean alapú időgazdálkodásban, az emberközpontú megközelítésben hiszek. Tapasztalataim sokrétűen segítik a munkámat: mérnökként a folyamatos fejlődésre, a valóban működő és fenntartható módszerek kialakítására törekszem; projektmenedzseri hátterem a munkafolyamatok átlátásában, optimalizálásában van segítségemre; anyaként átérzem a női szerepek közötti állandó lavírozás nehézségeit, végzett business coachként pedig a coaching eszköztárát is felhasználva motiválom ügyfeleimet abban, hogy megtalálják a saját megoldásaikat.
Petróczi Katalin
párkapcsolati tanácsadó
Küldetésem, hogy az “üres fészek” időszakában lévő szülők ezt az időszakot, amikor a gyerekek már kirepültek boldogan tudján megélni. Sokan ilyenkor elvesztik lábuk alól a talajt. Pedig ilyenkor kinyílik egy új világ, mikor újra több idejük jut saját magukra és egymásra. Ilyenkor jöhet az önmegvalósítás akár karrierváltással együtt és a sok-sok közösen töltött minőségi idő. Coachként és házassági tanácsadóként nem kisebb a célom, minthogy a válás helyett visszataláljanak egymáshoz és kiteljesedett, kielégítő életet éljenek.
Kovács Márta
életút konzulens, DÉT szakértő, coach
Szakterületem a 40 feletti hölgyek pályaváltása és az ezzel összefüggésbe hozható nehézségek: döntések meghozatala, család és munka összegyeztetése, alkalmazott/vállalkozói élet váltásából származó nehézségek leküzdése, az új helyzetnek megfelelő készségek fejlesztése, időgazdálkodás. A nehéz időszakokban fontos folyamatos támogatás nyújtása, mentorálás.
Molnár Szilvia
vezetői coach, tréner, HR tanácsadó
Multinacionális vállalatoknál szerzett 15 év tapasztalattal, HR területen pedig több éves vezetői tapasztalattal rendelkezem. Coachként és trénerként azokat támogatom, akik szakmai útjukon, karrierjükben, illetve egyéb élethelyzetükben elakadtak, nehéz döntés előtt állnak; vagy éppen önmagukat, életcéljukat szeretnék megtalálni, de egyedül nem merik, vagy nem tudják meglépni az ehhez szükséges lépéseket. Nagy örömmel tölt el, amikor támogathatom ügyfeleimet igazi önmaguk, illetve saját szakmai és életútjuk megtalálásában erősségeik feltárásával és tudatosításával, cél-és megoldás-orientált coaching folyamat alkalmazása során.
Tóth Rita
life és business coach, tréner, mediátor, természetgyógyász
Közel 30 év vállalkozói és vezetői tapasztalatait a professzionális coaching technikáival és a természetgyógyászat holisztikus látásmódjával egyesítve segítem a hozzám fordulókat az élet-, és karriercéljaik elérésében. Munkám során kiemelten támogatom a női vezetőket és vállalkozókat, hogy az álmaikat megvalósíthassák. Számomra a mentorálás olyan, mintha megfognám a kezedet és végig vezetnélek egy úton, és közben támogatlak, tanítalak, bátorítalak, mikor mire van éppen szükséged. Segítek a döntéseidben, a problémáid megoldásában, erősítem az önmagadba vetett hitedet, ösztönözlek.
Berecz Zsuzsa
a divat a szerelmese, az írás a szeretője.
Vállalkozó , cégtulajdonos, szövegíró és marketingszakember vagyok. A divat a szerelmem, az írás a szeretőm. E remek párosításnak köszönhetően felépítettem a saját Plus – Size márkám, és a szövegíró cégem. A jelenlét és a mondanivaló a két legfontosabb tényező momentán egy vállalkozás életében. Trend és stílus teremtés, az ötlettől a kivitelezésig. ÉlményNap, Szóerő, Instant stíluskalauz. Néhány fogalomnak számító kijelentés ami hozzám köthető. A KJF-en tanultam a legjobbaktól. Jelenleg is tanulok, minden nap. Marketinget, szövegírást és az Angol Divat és Stílus Akadémia – Divattervező szakára járok. Erősségeim: Social Média, Márka és közösségépítés, szövegírás
Dr. Kiss Nóra Márta
ügyvéd
Jogász és közgazdász végzettséggel rendelkezem, és az üzleti élet jogi vonatkozásaiban nemzetközi hátterű és hazai ügyvédi irodákban, valamint egy befektetésösztönzéssel foglalkozó állami ügynökségnél szereztem szakmai tapasztalatot. Érdeklődésem fókuszában a mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztése áll, mert tisztában vagyok vele, milyen sok területen kell helytállnia manapság egy vállalkozónak. Munkám során több kkv-fejlesztésre irányuló projektben vettem részt. Komplex látásmóddal és a saját vállalkozói tapasztalatomra is támaszkodva igyekszem a vállalkozások számára jogi ügyekben iránymutatást nyújtani. A vállalkozók mentorálása során az üzleti szempontok elsődlegessége mellett folyamatos szakmai támogatást biztosítok, és a vállalkozóval együtt tervezzük meg a számára optimális jogi megoldásokat.
Lukáts Andrea
virtuális asszisztens, profi adminisztrátor
Tudom, hogy milyen nagy lehetőség egy nőnek az otthoni munkavégzés, pláne, ha egyúttal a saját vállalkozását is vezetheti. Sokszor nagy dilemma, hogy mibe kezdhetnél bele, ami elég bevételt teremt és még komfortos is a munkavégzés. Egy ilyen szakma a Virtuális Asszisztencia.Több, mint 5 éves virtuális asszisztens területen szerzett gyakorlati tapasztalatommal azoknak a vállalkozni kívánó, ambíciózus hölgyeknek segítek a megvalósításban, akik tettre készek, céltudatosak és megfelelően elszántak egy folyamat elkezdéséhez. Segítek az indulásban az alapoktól, hogy te is szabad időbeosztásban tudj otthonról dolgozni, rugalmasan, a te szabályaid szerint. Nem hagyjuk ki a vállalkozói éned kialakítását sem, hiszen azt vallom, hogy annak megalkotása a nehezebb része egy sikeres vállalkozás felépítésének

Andráska Zsófia
coach, vállalkozásfejlesztési mentor, a Női Sikertréner tulajdonosa
Közel 15 évig építettem tanácsadó cégemet, ami a projektmenedzsment és pályázatírás területén működik. Megtapasztaltam az egyszemélyes induló vállalkozás kihívásait, valamint a növekedés, bővülés nehézségeit is. Segítségedre lehetek éppúgy az indulás fázisában, mint a növekedés, a stábépítés, a szervezetfejlesztés vagy épp a konszolidációs időszakban. A saját tapasztalataimon túl a coach tudásomat is rendelkezésedre bocsátom. Segíteni tudok, az időmenedzsment, a külső, belső elvárásoknak való megfelelés, az önelfogadás, a maximalizmus, a bizonytalanság, a döntésképtelenség területén.
Tóth Kriszta
az Alfa Ügynökség alapítója és ügyvezető igazgatója

Kern Ági
gazdasági újságíró és gasztroblogger
Unikornismániás webshop tulajdonos és Insta-függő tartalomgyáros vagyok. Gazdasági újságíróként és gasztrobloggerként szerzett tapasztalataim pedig lehetővé teszik, hogy írásait ne ásítozva olvasd, sőt még a Google is szeresse azokat. Jelenleg ásványos webshopom üzemeltetem, annak sikeres közösségi média felületeivel és blogjával együtt. Az elmúlt évben személyes konzultációk során több tucat elhivatott kisvállalkozás közösségi média vagy éppen hírlevél stratégiáját állítottam pályára.
Hosszú-Bardócz Éva
kreatív blogger
Nagyjából 15 éve alkotok és osztom meg a tudásom, tapasztalataim az olvasóimmal. Kezdetben csak blogként, később a különböző social media felületekkel gazdagodva építettem a közösségem, ami mára erős, összetartó társasággá vált. Küldetésemnek tekintem, hogy minél több ember kerülhessen az alkotás bármely formája által igazi flow-ba, és kapcsolódhasson ki egy pár órára a mindennapok mókuskerekéből. Az őszinte, hiteles kommunikáció híve vagyok, és igyekszem ennek megfelelő, magas színvonalon elkészített, saját tartalmakat közzé tenni. A tartalommarketing az a terület, ami nélkül ez nem jöhetett volna létre.
Zubai Márta
kommunikációs és HR tanácsadó
Úgy kezdődött, hogy gyerekkoromban újságíró szerettem volna lenni. Aztán a marketing, kommunikáció és PR területen találtam meg hosszú évekre a hivatásomat. Mindig is nyitott és érdeklődő voltam, így kislányom születése után a HR-re, azon belül a vezetői készségfejlesztés területére váltottam, és egy új világ nyílt meg előttem. Szívem csücske egy kétéves, mentorálással kiegészített belső tehetségprogram volt, melyben a résztvevőket segítettem az önismeret és a vezetővé válás útján. Építőipari és ingatlanfejlesztési családi vállalkozásunkban a kezdetek óta az adminisztratív, sales és marketing területet viszem, sokáig munka mellett, de ma már főállásban. A Nemzetközi Autósport Szövetségben (FIA) Magyarországot képviselem a Nők az autósportban Bizottságban. Sosem unatkozom, hiszek az élethosszig tartó tanulásban, és még élvezem is 🙂A mentorprogramba magammal hozom a kíváncsiságomat, támogatásomat, és a nagyvállalati, vállalkozói környezetben az elmúlt évtizedekben szerzett tudást és tapasztalatot. Fő témáim: Kommunikáció/PR, szövegírás, online jelenlét, önismeret, önfejlesztés, munka-magánélet egyensúly, vállalkozóvá és vezetővé válás.

Halasi-Szabó Nikolett
grafikus és WordPress-ninja, az EyeCandiz társalapítója
Egész életemben tudtam, hogy valami kreatív dologgal szeretnék foglalkozni és a lehető leghamarabb kitörni a multis alkalmazotti létből. Sajnos azonban csak második gyermekem születése után világosodtam meg, hogy a grafika a nekem való terület, amit kerestem. A sors úgy hozta, hogy pár év kihagyás után újra egymás mellé sodort minket az élet Tündivel, és kiderült, mindketten ezen a területen képzeljük el a jövőnket. Adta magát, hogy együtt alkossunk valamit, és megszületett az EyeCandiz Grafikai Stúdió. Mivel csak a tudásunk és laptopjaink álltak rendelkezésre az induláskor (tőke semmi), mindent magunk próbáltunk megoldani. Így esett, hogy nekem kellett elkészíteni a saját honlapunkat. Ezen felbuzdulva 1-2 barát is megkért, hogy készítsem el az övéket is, elindítva egy lavinát, aminek köszönhetően hónapokig kódokkal álmodtam, mígnem teljesen beleszerettem a dologba. Azóta rengeteget képeztem magam, és ma is folyamatosan tanulok, mert hiszem, hogy sosem szabad abbahagyni. Számtalan weboldalt és webshopot készítettem el, immáron “hivatásosként”. A legjobb visszajelzés számomra az, hogy egymásnak ajánlanak az ügyfeleim
Gábor-Balogh Bernadett
stratégiai marketing és CRM szakértő, vezető
Világ életemben szerettem segíteni másokon és továbbadni a tudásom. Hitvallásom a folyamatos fejlődés, tanulás és az ügyfélközpontú gondolkodás.Tapasztalataimat IT, telekommunikációs és banki területen szereztem, számtalan nagy multinál töltöttem be vezetői pozíciót az elmúlt majd 20 évben.
Imádom a digitális és innovatív megoldásokat és szeretem szüntelen követni a technológiai újításokat.
Akár vállalkozás indításkor, akár az érettség későbbi fázisában, fontos meghatározni a cég stratégiai céljait, célcsoportját. Azon kívül, hogy ezt hogy kell kitalálni, segíteni tudok abban, hogy a célcsoportot hogyan lehet megtalálni a leghatékonyabban a piacon. Hogyan kezeljük az ügyfélbázisunkat, milyen kampányokat futtassunk rájuk és egyáltalán hogyan kezeljük őket ügyfelinkként. Az árazás még egy olyan téma, ami sarkallatos pontja a cégünk bevételeinek. Ebben is tudok hatékonyan segíteni.
Két kisgyermek anyukája vagyok és jelenleg az egészséges életmód és a sport anyai életbe való integrálása a legnagyobb kihívásom, ezért tanácsadói munkám mellet életmód coachingot tanulok az amerikai Integrative Nutrtition Institute-ban.

Tollár Mónika
kreatív online marketing tanácsadó és brand stylist
Szeretem, hogy mi, nők önmagunkra tudjuk fordítani a figyelmünket és az energiáinkat a vállalkozásainkban s ezáltal nem csak sokoldalú alkotókká válunk, de jól is érezzük magunkat a bőrünkben. Elsősorban színházi-rendezvényszervezői-kulturális-alkotóművészeti területen, de erősségeim: online marketing, kreatív kampánytervezés, event management, partnerkapcsolatok, webshopozás, produkciós management, brandépítés/vállalkozásindítás vagy brandfejlesztés/vállalkozásfejlesztés
Zai Viktória
enteriőrtervező, a Dizain márka tulajdonosa
Több mint tíz éve építem a saját márkámat és a vállalkozásomat, amelyet teljesen egyedül, saját erőből hoztam létre. Ezalatt az idő alatt rengeteget tanultam és tapasztaltam a vállalkozásépítésről, menedzsmentről, ügyfélkezelésről, marketingről, a motiváció megtartásáról és mások motiválásáról, a marketingről, kudarcok feldolgozásáról és sikerek megéléséről, valamint a kreatív energiák újratöltéséről. Szívesen átadom a tapasztalataimat olyan nőknek, akik hozzám hasonlóan kreatív területen dolgoznak és úgy érzik, szükségük lenne a támogatásra.
Edina Da'silva
üzletvezetés, profitnövelés és marketing tanácsadó, cégtulajdonos és Occupation-Entrepreneur.com írója
Nem vagyok elégedett típus. Ezt lehet érdemként pozitívan használni vagy problémaként kezelni. Saját tökéletességre törekvő személyiségem motivációját én megtanultam elfogadni és lelkesitő erőbe átmozgatni. Sok év önmegvalósítás után, angol jogi diplomát szereztem, majd Londonban mesterdiplomáztam vállalkozás, pénzügy es innováció szakon. Több éves cégvezetői tapasztalatom és önálló vállakozásaim segítettek megformálni azokat az üzleti területeket amelyeken a legjobban otthon érzem magam. Ezek leginkább motiváció, üzleti tanácsadás, új és meglévő cégek profitnövelése, marketing módszerek. Sok fajta iparágban van tapasztalatom. Angliában magánbölcsödéket modernizáltam, Asos divatcég teljesítmény menedzsmentjén, Mom Wellness (Budapest) vezető csapatában is dolgoztam. Úgy érzem barátságos, türelmes, határozott szakmai hozzáállásom segít abban, hogy igazán megismerjem klienseimet és ezáltal egyedire szabott segítséget nyújtsak különböző üzleti szituációkban. De őszinte leszek, ezeket a személyi tulajdonságokat nem az egyetemen tanultam, hanem legfontosabb szerepemben, három csodás gyermek édesanyjaként.
Sonkoly Brigi
tulajdonos Kicsicake Cupcake Bar
12 éve élek külföldön és immár 5 éve vezetek egy kézműves kisvállalkozást Budapesten a testvéremmel. Az 5 év alatt, fiatal vállalkozókként végigjártuk azt a bizonyos rögös utat, valamint azóta is újabb és újabb kalandokat élünk át a mindennapokban, de soha nem adtuk fel. Szeretek ötletelni, másoknak tanácsokat adni és motivációt, és hiszem hogy a siker kulcsa bennünk van. Mind külföldön, mind pedig Budapesten arra törekszem, hogy minél több offline lehetőseget is teremsek a vállakozásunk kiteljesedéséhez, amihez azonban elegedhetetlen az online jelenlét is. Szívesen segítek bárkinek, akinek szüksége van egy kis motivációra, újabb ötletekre, vagy csak egy baráti- üzleti beszélgetésre.
Fekete Anikó
vállalkozásfejlesztő
Vállalkozásfejlesztés mesterszakon végeztem, 3 gyermek édesanyja vagyok, 7 évig egy multinacionális cég leányvállalatának ügyvezető igazgatója voltam. Évek óta tudom, hogy hivatásom segíteni anya és nőtársaimon. Bizonyos élethelyzetekben döntéseket kell hoznunk, ami lehet akár egy munkahely, profil váltás, saját lábra állás, vállalkozás bővítés. Sokszor tudjuk mit szeretnénk, de nem tudjuk hogyan. Én ebben a dilemmában tudok útmutatást adni, hisz vállalkozásfejlesztőként fontos számomra, hogy jól működő vállalkozás, sikeres vállalkozó nő váljon mentoráltamból.
Marczinkó Ági
a Katyvasz márka alapítója és online hirdetési (FB, Google Ads és Instagram) szakértő
2013-ban végeztem pénzügy Msc-n modellezés szakon. Dolgoztam 3 nagy hazai vállalat (MVM Zrt., MOL Magyarország, és UPC Magyarország) marketing osztályán és 2 reklámügynökségnél (ECOSIM és Neo-Interactive) is több évet. Tavaly jött a váltás, amikortól is szabadúszóként már startupoknak, webshopoknak készítek online hirdetési stratégiákat és kampányokat. Mind a tervezés és a megvalósítási fázisban is részt veszek. Emellett, pedig a JabJab kiemelt Google Partner ügynökségnél is bedolgozom szakértőként. A célom, hogy minél több mentoráltnak megmutassam, hogy miért jó online hirdetni és milyen módszerekkel lehet vásárlásra ösztönözni az embereket.
Szél Felícia
szövegíró, kommunikációs szakértő
Az elmúlt bő 20 évben kommunikációs területen dolgoztam, egészen változatos munkakörökben, amelyeknél a közös pont mindig a szövegírás volt. Mivel nagyon élvezem a tudásátadást, a különböző munkahelyeimen rendszeresen voltak gyakornokaim, de több évfolyamon át tanítottam a Budapesti Médiaintézetben is. Az én életemre nagy hatással voltak a mentoraim, ezért is tudom, milyen jelentősége lehet annak, ha a szükségben megkapjuk a kellő személyes figyelmet és a személyre szabott segítséget, támogatást – emberként és szakmailag is. Brandépítő szövegíró mompként különösen abban tudok segíteni, hogyan alakítsa a vállalkozó a világban a róla alkotott képet – például a célközönség megfelelő meghatározásával, az ahhoz illesztett stratégiával vagy az önazonos kommunikációval.
Perneczky Andrea
holisztikus üzleti mentor, növekedés katalizátor
Nemzetközi üzleti (MBA) és vegyészmérnöki diplomával sikeres szaktanácsadói pályafutását lezárva célja az elhivatott vállalkozónők és cégvezetők támogatása. 12 év vállalkozói tapasztalattal, pszichológia ismeretekkel, számos finomenergetikai módszert elsajátítva létrehozta a Holisztikus Vállalkozásépítés módszertantTM, mellyel ügyfelei meghatározott stratégia mentén magabiztosan, szisztematikusan és inspiráltan haladnak céljaik felé.Azt vallja, hogy lelkierővel, a természettel összhangban könnyebb a vágyak megvalósítása, ha az megfelelő tervvel, tiszta gondolkodásmóddal és kitartó cselekvéssel párosul. Andrea szenvedélye a kvantumugrásokkal való fejlődés, a szakmai és szívközpontú belső növekedés, amihez kutatja, alkalmazza és tanítja a módszereket, rendszereket és eszközöket.

Jákói Kinga
kis- és nagykereskedelem, értékesítés
Több mint 20 éve dolgozom a kis- és nagykereskedelemben elsősorban cipő, textil és sportruházati vonalon, jellemzően kereskedelmi vezetőként, nemzetközi szinten, 4 éve saját lábon. Ebbe benne van a számítógépes hálózat kábelezésétől kezdve a KPI-okon keresztül a boltnyitásig, vagy épp a dolgozók motivációjáig bármi. Mindig voltak/ vannak mentoraim és szeretném ezt a vonalat folytatni,mert tudom mennyre fontos, hogy legyen kihez fordulni. Amiben biztosan számíthatsz rám: Meghallgatás, Coaching, Motiváció, Boltnyitás, Üzemeltetés, Üzletházak, Budget terv, avagy hogyan induljunk nulláról, Értékesítés, Networking, Árazás és még sok más kereskedelmi
témakör.

Nagy Erika
Coachery, üzleti- és life coach, változáskatalizátor
20 évet töltöttem el banki, befektetési területen alkalmazottként, ahol telefonos ügyfélszolgálati munkatársi pozícióból eljutottam felsővezetői szintig. Egy éve már csak a saját vállalkozásaimat építem, ami üzleti- és life coaching és egy nemzetközi turisztikai vállalkozás. Célom, hogy a lebontsam a coaching körüli félreértéseket és megmutassam az igazi erejét, az ügyfeleimet támogassam egy sikeresebb, boldogabb, szabadabb élet elérésében. Módszerem a jelenlegi helyzetek elemzése különböző szempontok alapján, a dizájn gondolkodás és a kreatív destrukció módszereivel.Erősségeim: tudatos változás és változtatás facilitása, önérvényesítő képesség (asszertivitás) erősítése, motiválás, vállalkozás indítás, üzleti tervezés, munka/magánélet egyensúly megteremtése.

Jámbor Éva
coach, HR tanácsadó, tréner
HR tanácsadóként, trénerként, coachként- azon dolgozom, hogy segítsem a vállalkozásokat abban, hogy megtalálják a megfelelő munkatársakat és a velük való együttműködéssel egy hatékony, hosszútávon is fenntartható üzletmenetet alakítsanak ki. Hiszem, hogy a HR nem csak a multiknak jár és hogy a vállalkozások képesek felvenni a versenyt a nagyvállalatokkal – legyen szó toborzásról, munkáltatói márka építéséről vagy egy ütőképes csapat kialakításáról, megtartásáról, motiválásáról. Végig járva a ranglétrát, nem sokkal kislányom megszületése után a Libri-Shopline HR vezetője lettem és aktív szerepet játszottam a két vállalat sikeres fúziójában. Több, mint húsz éve foglalkozom azzal, hogyan találhatnak egymásra és működhetnek eredményesen együtt munkatársak, vezetők, munkahelyek- szakmától és generációtól függetlenül.
Zilahi Angéla
ACC Business, Karrier és Team Coach
Munkám során szeretem, a sokszínűséget, a pozitivitást. A Coach4You Business Coaching egyik alapítójaként céljaim között szerepel, hogy azokat a támogató energiákat ismertessem meg a Nőkkel, Anyákkal, amelyektől kitárul előttük a világ. Fontosnak tartom a jelenlétemet és a partnerségemet a hivatásomban, úgy érzem ettől válok hitelessé a partnereimnek. Ami különösképpen felvillanyoz a munkám, egy-egy coaching és mentoring folyamat során, hogy közel annyit fejlődöm és tanulok én is, mint a partnereim.
Tibenszky Moni Lisa
újságíró
Felelős Szülők Iskolája alapító-ügyvezető, Da Vinci Tv nagykövete, Kids Oasis utazó nagykövet.Végzettségemet tekintve stratégiai marketing tanácsadó vagyok, vezettem már kommunikációs ügynökséget, több kultúrával, oktatással foglalkozó projektet, kampányt és weboldalt is. Fő misszióm a Felelős Szülők Iskolája, amit 9 éve vezetek. Mára egy 50 ezer fős online közösséggé nőtte ki magát, számtalan szakértővel, közreműködővel, évi 20-30 nagy eseménnyel. Bakancsos címmel turisztikai rovatot vezettem kulturális, egyetemistáknak szóló magazinban, majd több évig a Mahart Passnave szárnyashajós és kulturális programjainak sajtókommunikációját valósítottuk meg. A kultúra.hu ügyfélkapcsolati igazgatójaként számtalan zenei fesztiválon jártunk, színészekkel, zenészekkel beszélgettünk a művészetről. Több fesztiválnak jómagam voltam a sajtófőnöke, mindenhol kaptam értékeket, természeti csodákat, impulzusokat, melyek tovább sarkalltak arra, hogy utazzak, menjek még tovább és ezt írjam ki magamból.

Sindler Beáta
marketing-, és kommunikációs tanácsadó, mentor
Külföldi tapasztalatokkal is rendelkező szakember vagyok, aki a kiskereskedelemben, egészség-, és szépségiparban, és nem utolsó sorban, az autóiparban rendelkezik gyakorlati tapasztalatokkal. Nagyobb vállalatoknál betöltött vezetői pozíciók keretében, elsősorban a stratégiai tervezésben, hosszútávú márkaépítésben és kommunikációs kampánytervezésben jeleskedtem. Erősségeim közé tartozik a hatékony és kreatív problémamegoldás, „elakadások” kezelése, újszerű megoldások kidolgozása és alkalmazása, és a munkatársak fejlesztése/motiválása. Jelenleg tanácsadóként, start-up mentorként és lovas mozgásterápiás fejlesztőként dolgozom.
Lupui Iza
coach, tréner, blogger
2014 őszén önsegítő céllal, munka mellett, hobbiból kezdtem blogot írni, ami végül a 2,5 évvel később indított vállalkozásom alapja lett. Mentorként azoknak tudok segíteni, akik a meglévő vállalkozásukat szeretnék blog írásával megtámogatni, vagy a hobbiblogjukkal szeretnének szintet lépni, együttműködéseket kialakítani, szponzorált tartalmakat írni, azaz monetizálni a blogjukat. A mentorprogram ideje alatt nemcsak a blogolásban szerzett tapasztalataimmal, hanem a coaching módszerével is tudom a mentoráltakat segíteni.
Szabó Patrícia
újságíró, blogger
20 évesen kezdtem újságíróként dolgozni, 7 évig voltam a Nők lapja munkatársa. Közben elindítottuk a Nők lapja Cafét, aztán jöttek a bulváros idők, majd a főszerkesztői pozíciók (Cosmo, Maxima, Wellness etc..). Rádiós szereplések, televíziós interjúk vannak mögöttem, 800 fős rendezvények szervezőként, műsorvezetőként, jótékonysági akciók. 8 éve vezetem a saját blogomat, csinálom sok-sok cég pr-jét, pozícionálom őket a piacon és juttatom el a termékük információit a bloggereken-újságírókon keresztül a fogyasztókhoz. Sokat tanítok, az ELTÉ-től személyes kurzusokig arról, hogyan kommunikálj, írjál és hozd ki magadból azt, ami benned van. Nem hiszek a sémákban, a bullshit mondatokban én az egyediségben hiszek és benned. Egy a fontos: sose arra figyelj, mit kérdeznek, hanem arra, te mit szeretnél mondani!
Vig Virág
termék/design menedzsment tanácsadó, Virivee tulajdonosa, Paperspokes alapítója
Divat és dizájn menedzsment a fő profilom, de kisebb kézműves vállalkozásoknak is számtalan dologban tudok segíteni. Főbb területek amikkel foglalkozom: külföldi piacralépés, márkaépítés, kampánytervezés, közösségi finanszírozás, online marketing, Etsy tanácsadás.
Tempfli Kátya
jelnyelvi tolmács és nyelvész
Jelnyelvi tolmács és nyelvész vagyok – közel 10 év, a szociális területen végzett alkalmazotti munka után döntöttem el, hogy saját vállalkozásba kezdek, még ha nem is azon a klasszikus módon, ahogy elsőre gondolnánk. Alapítottam egy hallássérültek érdekvédelmével és oktatásával foglalkozó civil szervezetet. Mert egy civil szervezet, alapítvány vezetése ugyanolyan készségeket kíván és erőpróbákat tartogat, mint egy vállalkozásé, sőt, sokszor már nem is egyszerűen szervezetekről beszélünk, hanem társadalmi vállalkozásokról. Társadalmi vállalkozóként tekintek hát magamra. Hogyan kell megalapítani egy szervezetet? Hogyan lehet forrásokat teremteni, pályázatokat keresni, kapcsolatokat építeni, önkénteseket toborozni? Projekteket lebonyolítani és értékelni, társadalmi hatást mérni? Ezekben a kérdésekben örömmel segítek.
Nagyné Czuri Eszter
szabadúszó HR területen - kiemelten toborzás-kiválasztás fókusszal
Kis és középvállalatokat támogatok új munkatársak megtalálásában, megtartásában, valamint az atipikus foglalkoztatási formák elterjesztésével és munkába visszatérők tanácsadásával foglalkozom. Nálam középpontban mindig az ember áll. Legyen vállalkozó vagy magánember, munkaadó vagy munkavállaló. Ezért is érzem nagy megtiszteltetésnek, hogy egy olyan emberközpontú, nőközpontú csoportnak lehetek aktív tagja, mint a Mompreneurs. A Balaton parti csoport létrehozásával egy felfedezésre váró út nyílt meg előttem, mely sok-sok új ismeretséget, csodásabbnál csodásabb vállalkozások megismerését és új feladatokat adott. Az első ötlettől fogva nagyon hiszek a mentor program sikerében, és az eddig jelentkezett mentorok bármelyikével szívesen részt vennék 1-2 tartalmas beszélgetésen.