A Mompreneurs tavaszi 2019-es Mentor Programjában fantasztikus csapatmunka alakult ki a Mentor és a Mentorált közt. Szeretnénk bemutatni nektek a hátteret is egy-egy blogcikk segítségével mindkét oldalról.

A Mentor:Szél Felícia, szövegíró, kommunikációs szakértő

https://feliciamegirja.hu/

A Mentorált: Kánya Ildikó, idegenvezető, Tour Guide of Hungary

Kérlek öt mondatban foglald össze miért jelentkeztél mentornak/mentoráltnak a programba.

Felícia: Mert érdekes küldetésnek tartottam, és kíváncsi voltam magamra is, hogyan tudok segíteni. Bevallom, mikor kiderült, hogy egy idegenvezetőt kell támogatnom, először pánikba estem, de hamar kiderült, hogy rengeteget tudok neki adni.

Ildikó: Nagyon jó kezdeményezésnek és lehetőségnek tartom ezt a programot! Mivel zsákutcába jutottam úgy gondoltam, hogy kezdő vállalkozóként csak tanulni tudok, ha jelentkezek. Nagyon sok mindent átnéztem és kitapasztaltam egyedül is, de hát mindenhez természetesen nem értek. És nem igazán tudtam, hogy mit is kell csináljak, hogy láthatóvá tegyem magam, illetve mivel tudok kitűnni a tömegből. Azt hittem, hogy egy reklám/marketing szakembert fogok kapni, ilyen Momp tud rajtam segíteni. De hamar rájöttem (az első találkozáskor), hogy még az alapokon is kell dolgozni, hisz az sem volt teljesen rendben (annak ellenére, hogy én azt hittem a honlapom nagyon rendben van).

Az első találkozás után mi volt a benyomásod? Mi lett a kitűzött cél?

Ildikó: Hogy ki is vagyok valójában, és miben vagyok különleges a honlapom kezdő oldala rögtön kell tükrözze (és az FB, illetve Insta oldalam is). Ezeket kellett összhangba hozni, hogy már első látásra átjöjjön a személyiségem és hogy mit is ajánlok.

Felícia: Már az első találkozó előtt több pont volt, ahol láttam, hogy változásra lesz szükség. Összességében a fő cél az lett, hogy Ildikó merjen jobban megmutatkozni, önazonos legyen a honlapja, a FB-oldala, hogy láthatóvá váljon, mennyire különleges és hogy imádja a munkáját.

Hogyan haladtatok? Hogyan tartottátok a kapcsolatot?

Ildikó: A megbeszélt találkozókon túl online formában is tartottuk a kapcsolatot, mert elég sok teendő volt és mindenképp szerettünk volna a végére érni!

Felícia: Hatszor találkoztunk személyesen, és online is folyamatosan tartottuk a kapcsolatot. Igen intenzív együttműködés volt, ami messze túlnyúlt a megadott három hónapon.

Mentoráltként mennyi időt fektettél a két találkozás közötti időszakban a fejlődésedre?

Ildikó: Elég sokat, mert Felícia sok “házifeladatot” adott. És az én érdekem volt, hogy minden találkozóra kellően felkészüljek. Érdekes volt ez a tanulási folyamat, és én nagyon szeretek tanulni/fejlődni! Pont az volt a gondom, hogy nem tudtam a helyes irányt (a mentor program előtt). Így, hogy folyamatosan kaptam az útmutatást, segítséget szívesen csináltam a megbeszélteket (és tudtam, értettem, hogy mit miért csinálok).

Neked, mint mentor milyen pluszt adott a program?

Felícia: Öröm volt látni, ahogy Ildikó kinyílt, bátrabbá vált, ahogy egyre jobban merte megmutatni önmagát. Ez rám is visszahatott, mert jó olyasvalakivel együttműködni, akivel értjük egymást és aki ennyire bízik bennem. Fokozatosan vettem rá arra, hogy tágítsa a határait, és hihetetlen, hogy a végére eljutottunk oda, hogy megújult a honlapja, jóval személyesebb lett a SM-kommunikációja, sőt, készült egy saját imázsfilmje is.

Milyen konkrét eredményeket tudsz felmutatni mentor program után a vállalkozásodban?

Ildikó:

Megújult a honlapom kezdőoldala, és a bemutatkozó szövegem valóban rólam szól:

https://tourguideofhungary.com/
Elkészült az első kis esszencia videó rólam és a munkámról: https://www.youtube.com/watch?v=Ut598XXWSTM

Az FB és Insta oldalamon több a szelfi rólam, egységesebb lett mind a két felület és a rajta lévő közlendő.

Elkészítettem az első leporellót a vállalkozásom népszerűsítéséről.

Villámkérdések (1 szóban vagy 1 mondatban válaszolj):

Újra bevágnál? Felícia Igen. Ildikó: Igen
Ajánlanád másnak? Felícia: Igen. Ildikó: Igen
Elérted a kívánt változást? Felícia: Igen. Ildikó: Igen
Mitől működött? Felícia: Bizalom és kommunikáció. Ildikó: világosan lefektetett célok és a mentorom profizmusa
Mitől nem működött? Felícia: nem volt ilyen. Ildikó: nem volt ilyen
Többet adott, hogy MOMP volt a mentorod/mentoráltad? Felícia: Annyiban mindenképp, hogy aki itt tag, már mindenképp rendelkezik bizonyos vállalkozói ismeretekkel, nem a nulláról kell indulni. Ildikó: igen, mert egyfajta bizalmam volt már emiatt iránta, hogy nem lehet amatőr. Mivel Felícia is anya, és még ezt is bevállalta az számomra szuper szimpatikus volt! 😊

Összegzés

Felícia: Különleges élmény így összekapcsolódni valakivel és ennyire személyesen, mégis gyakorlatiasan segíteni a fejlődésben. Jó látni, honnan hová jutottunk el együtt. És persze nem is váltunk el teljesen 
Ildikó: Én soha ilyen segítő programban nem vettem részt (eddig). Hogy ez a program létezik, és már első találkozás alkalmával éreztem, hogy Felícia nekem akar segíteni, értem van leírhatatlan élmény volt. Tanulni és kérdezni pedig sohasem késő, főleg, ha olyan embertől tanulunk, aki profi. És Felícia az! Hálás vagyok, hogy megismerhettem és tudom, ha elakadok számíthatok a segítségére. Most sem fogok hátradőlni, már újabb tervek vannak a fejemben! 😊

Sok sikert kívánok neki, és soha meg nem szűnő lelkesedést!

Erika Administrator
Egy blog, egy közösség, egy lendület. Anyák, nők, akik vállalkoznak és összefognak. Egy blog ami nem egy személy, hanem “MI” vagyunk. Ez a vízió indította útjára A Mompreneurs közösséget Magyarországon.
follow me